Az idős autóvezetők sem veszélyesebbek, mint a fiatalok

Az idős vagy a fiatal autóvezetők okoznak több balesetet?
Az idős vagy a fiatal autóvezetők okoznak több balesetet? Ezt is kutatták az angol közlekedési szakemberek.
Az idős vagy a fiatal autóvezetők okoznak több balesetet?

Furcsa trend vonul végig mostanában (2012) mind Angliában, mind az egykor hozzá tartozó Egyesült Államok különböző államaiban. Ezek szerint rendre jelennek meg az olyan törvény-elképzelések, amelyek különböző módon, hátrányosan megkülönböztetnék az idős, jellemzően 70. életévüket betöltött autóvezetőket.

Egyesek újravizsgálnák forgalmi alkalmasságukat, mások külön KRESZ szabályokat írnának rájuk, megint mások „csak” megkülönböztető jelzéssel látnák el őket. Egy brit kutatócsoport megelégelte a szerintük alapozatlan sztereotipizálást, és nekifogott megvizsgálni, hogy az idős autóvezető emberek valóban veszélyesebben vezetnek-e.

Az idősek vagy a fiatalok okoznak több autóbalesetet?

A kutatáshoz húsz év közlekedés statisztikai kimutatásait nyálazta át a csoport, és valahol a várt eredményre jutott: a válasz igen és nem. Tehát az idősek, a 70 év felettiek okozzák a legtöbb autóbalesetet: 100 millió utazásból 14 halálos balesetet okoznak. Ugyanakkor a 20-as éveikben járó fiataloknál 100 millió utazásból 13 az arány, és az annyira kis különbség, hogy ennek alapján rájuk is ugyanilyen szabályok kellene, hogy vonatkozzanak. Ezek alapján azon biztosítók gyakorlata is visszássá válik, akik extra pótdíjat számolnak fel, a hetven éven felüli ügyfeleik casco biztosítási díjaira.

Hogyan változott az idős és a fiatal autóvezetők baleseti statisztikája?

Később a BBC beszámolója szerint a Swansea Egyetem baleseti statisztikák elemzésével foglalkozó kutatói arra az eredményre jutottak, hogy a 70 év körüli sofőrök 3-4-szer kevesebb súlyos balesetet okoznak, mint a 17-21 éves jóval fiatalabb korosztály. Az idős autóvezetők ugyan megfontoltabban vezetnek, de a legtöbb balesetet a jobbra kanyarodásnál okozták, ami a baloldali közlekedés miatt nálunk a balra kanyarodásnak felel meg. A fiatal férfiak kötelező biztosítása azért drágább,  mert a baleseti szituációk elemzése során megállapították, hogy nagyon „nehéz a lábuk”, mivel az Ő esetükben a balesethez vezető leggyakoribb ok a gyorshajtás volt.

A későbbi felmérés arra is kitért, hogy az idős hölgyekre leginkább a koccanásos baleset okozása volt jellemző, mely leggyakrabban valamilyen parkolási manőver során következett be.

Az évtizedek óta autózó idősek számára lelkileg nagyon fontos, hogy autót vezessenek, hiszen ha megvonják tőlük a jogosítványt az olyan, mintha egy végtagjukat vesztenék el. Azonban idős korban tompulnak a reflexek, lankad a figyelem, és valóban indokolt a gyakoribb és felelős orvosi alkalmassági vizsgálat elvégzése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Írd be a hiányzó számot! *